Mára alapvetés, hogy az online világ a tudásmegosztás újabb lehetőségeit hozta el. Egyre több információt találnak a gyermekvállalás és -nevelés témakörében is a leendő szülők, a kis- és nagygyerekesek. Az algoritmusvezérelt közösségi médiában azonban mindenkinek magának kell szűrnie és szelektálnia a különböző tartalmakat, a „mindig tökéletesen beváló trükköket” és szakmai hivatkozás nélküli ajánlásokat. Mitévők legyünk ebben a zajban? Hogyan tájékozódhatunk a modern társadalom okozta izoláltságban? Mi az, amit hallanunk kellett volna? Ott Anna Ezt senki nem mondta! címen futó projektje az olvasás és a közösség erejével keresi a választ ezekre a kérdésekre.
Ott Anna olvasásnépszerűsítő 2024-ben indította el Ezt senki nem mondta! címmel szülővé válásról szóló podcastsorozatát a Könyves Magazin felületén. A műsor házigazdáját több mint harmincnyolcezren követik az Instagramon, követőinek száma a koronavírus-járvány ideje alatt ugrott nagyot az Olvass Nádast elnevezésű, Nádas Péter Párhuzamos történetek című háromkötetes regényét feldolgozó közvetítéseinek köszönhetően. A karanténidőszakban szakemberekkel folytatott élő videós interjúk lehetőséget biztosítottak az irodalmi élmény általi kapcsolódásra az online térben, amikor a szokásosnál is elszigeteltebbnek érezhettük magunkat. Ott projektjeinek népszerűsége és sikeressége azt gondolom, ebben keresendő:
olvasmányélményeken keresztül próbálja ösztönözni az embereket a mások és a maguk felé történő odafordulásra.
Amellett, hogy a Hadik Kávéház művészeti vezetője, a Margó Irodalmi Fesztivál gárdájának tagja, irodalomterápiát tanul, könyvbemutatókat és könyvklubokat tart, két podcast házigazdája is, ezek a Nem rossz könyvek Horváth Bencével és az Ezt senki nem mondta!. Jól látható, hogy Ott számtalan formában tesz az olvasásnépszerűsítésért. Tartalomgyártóként nagy szerepe van az ízlés formálásában, így nagy kedvencei (pl. Karl Ove Knausgård, Nádas Péter) és fontos témái (pl. női sorsok) sokakat inspirálhatnak, vagy másképp mondva, sokak preferenciáit befolyásolhatják.
Kisgyerekes édesanyaként Ott figyelme a gyermekirodalom és az anyaság tapasztalatát felmutató művek felé is kiterjed,
ennek példája a podcast, ahová írókat, költőket, színművészeket, pszichológus- és orvosszakembereket is meghívott már, hogy megosszák a szülőség és a családdá válás személyes tapasztalatait. A teherbeesés nehézségeiről, szülésről, örökbefogadásról, gyermektelenségről és még sok egyéb szívmelengető és fájdalmas élethelyzetről, ezek életvitelre, alkotásra, munkagyakorlatokra és személyiségre gyakorolt hatásáról folyó hosszabb beszélgetések az irodalmi kötődés miatt egyedi jellegű tartalmak a médiában. Persze
könnyen találunk más hasonló érdekeltségű videós vagy hangfelvételként megosztott beszélgetéseket, sőt, a számuk csak nő és nő,
nem kis digitális zajt okozva. Nemrég debütált a jelenleg tárgyalt kiadványban is nagy részt vállaló Orvos-Tóth Noémi Nagy belépő című podcastja, mely a pszichológia irányából közelít a szülés és születés kérdésköréhez. A szülőségről a WMN stábja is indított beszélgetéssorozatot, amelyet a szintén nemrég anyává vált Hadacs-Krajnyik Cintia vezet, s melynek címe: Bárcsak tudtam volna!. Évek óta népszerű műsor a témában a Hello anyukám című „anyukás podcast, nem csak anyáknak” Zubor Rozi, Lugosi Dóri és Endrész Timi vezetésével. Az is megfigyelhető, hogy van átjárás a formátumok között, nemrég például Ott volt a Hello anyukám vendége, és Orvos-Tóth is gyakran megszólal a szülőség kérdésében klinikai szakpszichológusként.
Adódik a kérdés, hogy ha nagy eléréssel és pozitív visszajelzésekkel tud működni egy műsor, miért merül fel a papíralapú kiadvány igénye. Ez nemcsak az Ott vezette podcast esetében szembetűnő,
gyakori jelenség az online szereplők könyvkiadásra biztatása,
amelynek hátterében nyilvánvalóan presztízskérdések és (könyv)piaci érdekek is húzódnak. Az Ezt senki nem mondta! bookazine úgy látom, három dologban különbözik a digitális produktumokból kinövő termékeknél: egyrészt Ott és a Könyves Magazin csapata jó érzékkel kért fel hiteles és megbízható tudású szerzőket, másrészt a célokhoz igazodó magazinformátum mellett tették le a voksot, harmadrészt a nyomtatott anyag teljesen illeszkedik Ott profiljába, miszerint az olvasás fontos mindennapi szükségletünk. Hangzatos a bookazine megnevezés, ám amit a kezünkben tartunk, inkább csak terjedelmében (152 oldal) és méretében (kb. 23×16 cm) hasonlít könyvtárgyra.
A belső tartalom elrendezése, dizájnja, tördelése, színes képanyaga a kávézás közbeni vagy várókban történő lapozgatások tárgyát idézi.
A magazinszerűség épp ideális az informatív, igényes, mégis közérthető és szórakoztató írások közvetítésére mind a grafikai megoldásokkal változatossá tett hosszabb, mind a rövid befogadási időt igénylő rövidebb cikkek esetében. A kiadványban a műfaji változatosság terén is a magazinok világa köszön vissza: találunk a tartalomjegyzékben esszét, könyvajánlót, verset, interjút.
A képek valóban gyönyörűek, és a kiemelések is kedveznek a szemnek, azonban olvasáskor nem egyszer megakaszthatnak,
hová is érdemes pillantani, hiszen a nagybetűs részek a törzsszöveg nem mindig azonos oldalon történő megismétlései. Így inkább a stílusos megjelenésért, és nem a megértés segítéséért felelnek, persze a belepillantó, fürkésző olvasáshoz épp optimálisak, ha csak pár sorra van időnk.
A bookazine hat blokkban tárja elénk mindazt, amit szerzőinek senki sem mondott a szülőségről. A részek között vannak tematikus és/vagy formai szempontból összetartóbbak és kevésbé egységesek. A sorból számomra például kiugrott két interjú (az egyiket Bakó Sára készítette Mécs Annával, a másikat Valuska László Szél Dáviddal). Ezek a beszélgetések más szövegek közé ékelődnek, míg a többi blokk összefüggőbbnek mutatkozott. Ott és Valuska előszavai után először a podcast kerül a középpontba:
a projekt megálmodójának személyes történetét ismerhetjük meg Gyógyító anyaság című esszéjéből,
amelyet egy korábbi előadásából dolgozott át. (A szöveg először Az én sorsom konferencián hangzott el Anyasebektől a gyógyító anyaságig cím alatt, mely rendezvény házigazdája Orvos-Tóth volt.) Ott megosztja a podcast epizódjaiból eddig csak apránként, felületesen tudható tapasztalatait:
beszél a berögzült szokások és tudatalatti reakciók megkérdőjelezéséről, arról, hogy a szülővé válással a saját gyermekkorunk tárulhat fel
előttünk, rádöbbenések és realizációk sorozata. „Az anyukám nagyon büszke arra, hogy hároméves koromig szoptatott. Amíg nem lettem én is anya, egyáltalán nem tudtam, mit jelent ez, bár sokat hallottam tőle ezt a történetet. Miután megtapasztaltam a szoptatást, elhűlve raktam össze magamban a képet. Annál tökéletesebb indok nincs a kivonulásra, mint hogy meg kell etetni a gyerekedet.” (8.)
A kiadványt nyitó bizalmas írás megadja a későbbiek alaphangját a tudatosan alkalmazott őszinteséggel.
Az olvasó komplex élethelyzetekkel, sokrétűen alakuló viszonyokkal találkozhat, amelyekben magára ismerhet, és melyek a nehézségek felmutatása ellenére biztatásként érvényesülhetnek.
Az Ezt senki nem mondta! podcast eddigi három évadának beszélgetéseit Simon Eszter foglalta össze, amely nem kis vállalás. Remek, hogy a vendégek között visszatérő témák szerint rendezte a cikk felépítését, a bekezdések mellett pedig idézetek futnak ízelítőt kínálva az elhangzottakból. Az volt a benyomásom, hogy az anyag (huszonöt epizód) sűrítése ellenére maradtak aránytalanságok az összefoglalóban, Halász Ritától például négy idézet is szerepel (kettő gyakorlatilag ugyanaz), míg másnak a neve egyszer sem kerül elő.
A cikk persze nem lehet ilyen korlátozott terjedelemben teljes értékű, célja inkább a bepillantás lehetőségének megteremtése
az eddigi és a leendő hallgatók számára. A blokkot az Ott által ajánlott huszonkét anyasággal kapcsolatos könyv ajánlója zárja Borbély Zsuzsa és Szabolcsi Alexander tollából. A lényegre törő leírások magyar és világirodalmi könyveket, sőt egyelőre csak angolul elérhető műveket is említenek, például Kállay Eszter Vérehulló fecskefű, Kiss Noémi Ikeranya, Sheila Heti Változások könyve, Dr. Sheryl Ziegler Kiégett anyák kézikönyve és Julie Phillips The Baby on the Fire Escape című kötetét. A második egységben Szécsi Noémi két írásával találkozhatunk.
Szécsi Az anyák nem kuriózumok többé a művészetben címmel közöl áttekintő szöveget az irodalom néhány fontos nőalakjáról,
akiknek dönteniük kellett munka és család, biztosan építhető karrier és anyaság között. Angolszász példáktól (Jane Austen, Emily Brontë, Mary Ann Evans) jut el a magyar irodalmi színtér meghatározó nőalakjaiig. Szendrey Júlia, Laborfalvi Róza és Erdős Reneé életrajzáról lehetnek előismereteink, de párhuzamba állítva későbbi tudatosan gyermektelen alkotók, például Szabó Magda és Nemes Nagy Ágnes sorsával, majd a kortárs szerzők helyzetével teljesebb képet rajzol ki a korszakos meghatározottságról is.
Szécsi ezt követő másik írása a gyermeknevelés híres szakkönyveit mutatja be röviden a 18.-tól a 20. századig,
így történetiségében tekinthetünk az anyaság intézményére.
Számomra a harmadik blokk teszi igazán egyedivé a kiadványt. Kilenc szülő közöl benne írást, akik írók, mentálhigiénés és egészségügyi szakemberek, közszereplők. Rövid, egy-kétoldalas szövegeik kettős funkcióban tárulnak elénk: pár kivétellel felfedezhető bennük a szépirodalmi igény, de hangsúlyosabb marad a megszólalás intenciója. Tompa Andrea, Borda Réka, Simon Márton és Tóth Réka Ágnes (egy négykezes verssel), Pál Márton, Epres Panni, Dr. Benkovics Júlia, Wertán Sára és Tapasztó Orsi saját szülővé válásuk történetéről, szülőségükről vallanak.
Sokszínű az így egybefűzött anyag,
köztük a gyermekágyi időszak nemalvásáról, a felnőtt gyerekek elengedéséről, a visszafordíthatatlan átalakulásokról és kizártnak tartott helyzetek bekövetkeztéről olvashatunk, de többször előkerül az örökbefogadás is. Emlékezetesnek Borda Réka Puding című szövegét tartottam, amely egy apró szokásból, a desszert elfogyasztásából indul ki: „Amint belekanalazok, a lányom sírni kezd. Értem a jeleket: éhes, és hogy ne várakoztassam meg, befalom a pudingot.” (57.)
Kik vagyunk, amikor régi énünk előbukkan, miközben új önmagunkká válunk szülőként?
Hogyan tehetjük „átalakíthatóvá a szertartásokat, hogy ne fájjon az elvesztésük”? (57.) A megőrzés és megújulás kérdéséről gondolkodtat el Borda testközeli nézőpontú írása. Kiemelésre érdemes még Dr. Benkovics Júlia szülész-nőgyógyász Szívhang című írása, amely novellaként is olvasható, és egy szülész éjszakai műszakjába enged bepillantást. Egyszerre érzékelteti a szülés közben felmerülő komplikáció stresszhelyzetét és a kórházi dolgozók higgadt fellépését, a párbeszédekben pedig
példát nyújt arra, milyen a tisztességes kommunikáció és a folyamatok természetes ütemét figyelembe vevő szüléskísérés.
Az írás második felében az orvost otthonában látjuk saját kisbabájával: „Bal oldalon fekszem, a karomban szuszog a gombóc, de fáj a derekam, izomból tartom magam. Nem merek megmozdulni, végre alszik.” (68.)
Ebben és a következő egységben szerepel egy-egy cikk, amely kimaradt a tartalomjegyzékből: Kádár-Papp Nóra személyes írása a teherbeesés nehézségéről és Ott interjúja dr. Mihók Kriszta HR-vezetővel. Utóbbi tartalom egy hirdetéscsomaghoz kapcsolódik – az Ezt senki nem mondta!
nem hirdetésmentes anyag, viszont a reklámok nem idegenek a kiadvány jellegétől, akár hasznos ajánlások is lehetnek.
A negyedik blokk a Képernyő és az olvasás címet kapta, én ehhez sorolom az utolsó, Olvasni kell című rész cikkeit is. Tasi Annabella Szécsi Noémihez hasonlóan két írással jelentkezik, egy átfogó szöveggel az internet- és technikai eszközhasználat és a gyereknevelés kapcsolatáról, megdöbbentő adatokkal (pl. hogy milyen megengedők a hivatalos ajánlások), továbbá egy könyvajánlóval a téma ismeretterjesztő köteteiről.
A bookazine legkimagaslóbb írása számomra Réz Anna filozófus Versenytársunk: a kütyü című esszéje volt.
Réz egy sokak számára ismerős konfliktushelyzetből indul ki: megengedheti-e a szülő a kisgyerekének, hogy leüljön a képernyő elé? A csendben tévéző kicsik jellemzően később is hallgatnak: „mire a rakoncátlan óvodásból nagy, okos, vicces iskolás lesz, akivel már tényleg szeretnél beszélgetni meg főzni meg helyekre menni, addigra számára megnyílik egy komplett online világ, amely nélkül esélye sincs arra, hogy társasági életet éljen, kialakítsa a saját ízlését és érdeklődési körét.” (89.) Talán ebből az idézetből is látható, hogy a probléma lehatárolása nem olyan egyszerű, amit Réz kiválóan megmutat.
A figyelemgazdaság működésétől az önértékeléssel való összefüggéseken át a szülői példa- és képmutatásig sok tényezőt sorra vesz,
kezel árnyaltan és köt a hétköznapi gyakorlathoz. „És persze az is meglehet, hogy bár mi is napi tizenórában bámulunk különböző képernyőket, mégis úgy érezzük: a képernyőbámuló élet mégsem olyan nagyon jó élet.” (92.)
Dr. Vass Dorottea az olvasást a gyerekek fejlődését segítő szociokulturális gyakorlatként vizsgálja,
és szintén meghökkentő tényeket gyűjt össze. Fő megállapítása, amely valódi tevékenységre sarkallhat, hogy vegyük észre, vannak forrásaink, van elég könyv a polcunkon – a feladatunk, hogy leemeljük őket és bevezessük a gyerekeket az irodalom világába. Állításait kiegészíti Both Gabi szemléje a legsikeresebb magyar gyermekkönyvekről egészen a reformkortól napjainkig. Amellett, hogy a listából kirajzolódnak a főbb trendek és változások, ötleteket is kapunk, mit érdemes felütni.
Három hosszabb interjút tartalmaz a beszélgetéssorozatra épülő kiadvány. Bakó Sára, a Könyves Magazin újságírója Mécs Annát kérdezi, akinek nemrég jelent meg Rutin című, a teherbeesés nehézségeiről és a családdá válás új élményéről szóló első regénye. Ez a könyv áll a beszélgetés középpontjában, azonban bulváros kérdések is bőven akadnak. Arra viszont a riporter is reflektál, hogy nehéz elkülöníteni az önéletrajzi ihletésű főszereplő és az író helyzetét. Valuska László interjúja Szél Dávid tanácsadó szakpszichológussal az apaságról már inkább a professzionális vonalon marad, ahogy
Ott Anna és Orvos-Tóth Noémi beszélgetése is jó arányokkal dolgozik.
Utóbbi egy külön blokkot alkotó húszoldalas interjú, egy offline eseményen elhangzott párbeszéd írott változata, amely egyértelműen fontos helyet képvisel a bookazine-ban. A két beszélgetőpartner arca látható a borítón, a koncepciót kiötlő Ott mellett Orvos-Tóth a húzónév, nem véletlenül. Az interjú anyaga ugyanis rendkívül lényeges, tanulságos és a legújabb szakmai belátásokat tartalmazó mondanivalókból épül fel.
Ha egyetlen írást javasolhatnék elolvasásra a kiadványból, ez lenne az.
Ott érzékeny kérdéseire az Örökölt sors című sikerkönyv írója könnyen értelmezhető, részletes és szakszerű válaszokat ad, gördülékeny beszélgetésüket élvezetes olvasni. Már az interjú címe is fontos következtetést von le: A gyerekednek nem tökéletes anyára, hanem egy valódi emberi lényre van szüksége. Hosszú, ez kétségtelen, de fontos „üzenetet” emel ki. Aki szeretne többet megtudni a szülés folyamatáról, a vele járó átalakulásról, az anyaság mítoszáról, családi mintákról, szülői bűntudatról és ambivalenciákról, „tudatos zajszűrésről” és „következetes határhúzásról”, annak ez az interjú kötelező olvasmány. Bár most egyesével is bemutattam a kiadványban szereplő cikkeket, a formátum működése érdekelt leginkább. Az Ezt senki nem mondta! magazinszerűsége miatt
könnyen elérhető ismeretterjesztő olvasmányélményt kínál akár olyanoknak is, akik keveset vagy szinte egyáltalán nem olvasnak.
A rövid időt igénylő (ezért szülők számára ideális) lapozgató olvasás lehetőségét teremti meg, küllemében pedig megfigyelésem szerint a digitális platformok ismerősségére emlékeztet, miközben minőségi és megalapozott tartalmat kínál. Persze a legtöbb olvasó azt gondolom, Ott, a podcast és a PR-csapat által tiszteletpéldányokkal megcélzott tartalomgyártók követői közül kerülnek ki, vagyis többségében olyanok közül, akiket foglalkoztat az irodalom és a szülőség témája.
Hogy a keze ügyébe kerülhet-e azoknak, akiknek igazán szükségük lenne a bookazine által összegyűjtött (közösségi) tudásra, kérdés marad.
Megkerülhetetlen elgondolkodni erről, de azt is fontos látni, hogy ez nem lehet a bookazine feladata. Sokkal inkább egy olvasáson keresztüli „falu” megképzése az, mind a szövegek által, mind az olvasók aktivitása felől. Hiszen, ha a világ nehezíti a közvetlenség megélését, mi hidat képezhetünk egymás között az írott és olvasott szavak segítségével.
A kritika a Kulturális és Innovációs Minisztérium EKÖP-25-3-II-DE-51 kódszámú Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.
Ezt senki nem mondta!, Könyves Magazin Kft., 2025.
Borítófotó forrása: ottanna.hu
A fotókat Urbán Andrea készítette.
